A Bentley 2025-ben mutatja majd be első tisztán elektromos modelljét, a márka egyik vezetője, Adrian Hallmark pedig több érdekességet is elárult nemrég az autóról, amely nem csupán sokkolóan erős és gyors lesz, hanem természetesen megőrzi majd a Bentleyre jellemző luxust is – sőt, arra is odafigyelnek, hogy a teljesítmény ne csorbítsa majd a kényelmet.

Utóbbira sokan felkaphatják a fejüket, de valljuk be, van az a szint, amikor az autóban rejlő erő már-már szó szerint kellemetlenné válhat az utasok számára. A Bentley elektromos autója pedig bőven ezen a szinten lesz, ugyanis Hallmark úr elárulta, hogy ha már a villanyos hajtáslánc ezt lehetővé teszi, akkor minimum megduplázzák majd a jelenlegi csúcsteljesítményt, ezzel mintegy elárulva, hogy akár 1300-1400 lóerőre számíthatunk majd.

Mindez a vezető szerint 1,6 másodperc körüli 0-100-as sprintet jelenthet, ám mivel a Bentley sosem az ilyen számokkal akart kitűnni, a gyáriak arra készülnek, hogy a felhasználóknak többféle beállítási lehetőség is rendelkezésükre áll majd, amellyel a gyorsulás is visszafogottabb lehet – persze még ez is 3 másodperc alatti értéket jelentene. Azt azonban kiemelte a vezető, hogy az 50-110 és az 50-240 km/h közötti rugalmasságot kiemelkedő fontossággal kezelik, így bizonyára rekordközeli értékekre számíthatunk majd.

Az EXP 100 GT is 1350 lóerős - a képeken a korábbi koncepció látható

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan milyen felépítést kap majd az autó, de nem csodálkoznánk, ha egy kupéról lenne majd szó, amely esetleg a korábbi EXP 100 GT koncepcióra hajaz – de megeshet, hogy teljesen új formákkal rukkolnak elő. Annyi azonban bizonyos, hogy a Bentley a Volkswagen csoport, azon belül is az Audi és a Porsche által fejlesztett dedikáltan elektromos PPE prémium platformra építi majd az autót.

Hallmark úrnak egyébként volt egy érdekes megnyilvánulása is, hiszen azt mondta, alig várja már az akkumulátorokat, amelyek relatív olcsónak számítanak. Noha köztudott, hogy az akkumulátor az elektromos autók legköltségesebb eleme, a vezető elmondta, hogy a Bentley által használt W12-es egység az egész autóipar egyik legdrágább motorja, hiszen tízszer annyiba kerül, mint egy átlagos prémium erőforrás. Ehhez képest pedig egy átlagos akkumulátor olcsónak számít, így a Bentley elektromos modellje nem lesz majd toronymagasan a legdrágább a márka palettáján.